Veres András neve ismerősen csenghet az egri publikum számára, hiszen olyan ikonikus előadások fűződnek a nevéhez, mint a Szegény Dzsoni és Árnika, Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi, A szegény ember hegedűje vagy éppen a Túl a Maszat-hegyen egri bábszínpadi változata.
2026-ban újult erővel és lelkesedéssel felvértezve jött el hozzánk, hogy egy kalandokban és humorban gazdag népmesét, A bőgős fia és az ördögök (meg a malac) című monojátékot rendezze meg a Harlekin Bábszínházban. A riport elején pár személyesebb kérdés:
Mi a kedvenc színed?
Szürke.
Kedvenc számod?
8.
Mi a szívedhez legközelebb álló étel?
Paprikás krumpli.
Kedvenc színházi alkotód?
Orbók Loránd.
Miért éppen erre a népmesére esett a választásod?
Ebben a mesében együtt van minden, amitől egy történet izgalmas, tanulságos és humoros lehet. Egyszerre logikus és abszurd, szereplői erős karakterek, melyeket bábok segítségével lehet a legplasztikusabban életre kelteni. Van benne szerelem, ördögi ármánykodás, bátorság és sok zene. Igazi bábszínházi történet.
Mi a vezérfonal az előadásban?
Számomra a legfontosabb az együttműködés fontossága. Hőseink minden szorult helyzetben egymásra vannak utalva, és mindig van köztük valaki, aki képes megoldani az adott problémát. Ha erős egy közösség, minden nehézséget le tud győzni.
Milyen bábtechnikával dolgozol a darabban?
Az előadásban merev, „totem-szerű” figurákkal játszunk. Ezek a bábok nagyszerűen alkalmazkodnak a mesélőhöz, és erősítik a népmese naiv, lényegre törő kifejezésmódját. Sűrített karakterek, melyek már vizualitásukban hordozzák sok személyiségjegyüket. Mivel Szilárd egyedül játssza az előadást, fontos, hogy a bábok önmagukban (mozgatás nélkül) is részei legyenek a szituációknak.
Az előadás formája monojáték. Ez azt jelenti, hogy egy színész mesél, mozgat, bábozik és énekel a színpadon. Van nehézsége ennek a formának vagy esetleg könnyebbsége?
Mikor egy színész van a színpadon, mindennek – szövegnek, díszletnek, báboknak- az ő jelenlétét kell szolgálnia, az ő játékát kell erősítenie. Ilyenkor ott a világ közepe, ahol éppen a bábos van. Különleges helyzet ez, hiszen a játékos egyszerre irányítja és éli meg a cselekményt, ez egyszerre nehéz és felszabadító folyamat. Az ilyen előadás hatalmas felkészültséget, koncentrációt és játékkedvet igényel az előadótól. A hagyományos bábszínház eredendően egyszemélyes műfaj a világ minden táján, az ilyen előadásokkal érdemes visszanyúlni a gyökerekhez.
Te írtad és rendezted is az előadást. Úgy tudom nem csak ennél a munkádnál, de több alkalommal is dolgozol ilyen formában. Melyik okoz neked nagyobb örömet, az írás vagy a rendezés?
Ezek a szövegek önmagukban nem tekinthetők irodalmi alkotásnak, csak a nagy egész részei. Az előadás kétszer születik meg, egyszer fejben, a szöveg létrejöttekor, másodszor pedig a színpadon. Izgalmas folyamat, mikor az íróasztalnál elképzelt szituációk konfrontálódnak a színpadi valósággal. Örömteli pillanat, mikor úgy működnek a dolgok, ahogy azt elképzeltem, de előfordul az is, hogy a színpad mást igényel, mint az elmélet. Ilyenkor érdemes újra gondolni egy-egy helyzetet, jelenetet, nem szabad ragaszkodni a fejben létező színházhoz. Ezekből az oda-vissza hatásokból jön létre a végleges előadás.
Mesélj egy kicsit az alkotó társakról. Milyen volt a munka a tervezővel, Trifusz Péterrel és a dramaturggal, Szabó Attilával?
Jó esetben a színház csapatmunka még akkor is, ha egy színész áll a színpadon. Trifusz Péter olyan alkotó, aki egyszerre szárnyaló fantáziájú képzőművész, és precíz, technológiákat jól ismerő szakember. Ez a kettősség biztosítja, hogy az előadás látványos és könnyed legyen, ugyanakkor Szilárd zökkenőmentesen tudja „üzemeltetni” a szcenikai rendszert.
Szabó Attila rendező, író, színész és még ki tudja, mi minden. Jól ismeri a Harlekin Bábszínházat, Szilárdot és a gyerekközönséget. Mikor eltévedek a saját térképemen mindig van egy-két meglátása, tanácsa, észrevétele, ami segít továbblépni az alkotási folyamatban.
Mindhármunknak Szilárdból kell kiindulnia, őt kell segítenünk.
Kinek ajánlanád ezt az előadást?
Mint minden népmese, ez is egyszerre szól mindenkihez. A kisebb nézők egy fordulatos, humoros történetet izgulhatnak végig, a nagyobbak a világ működésén is elgondolkozhatnak egy kicsit, a felnőttek pedig magukra is rácsodálkozhatnak az előadás folyamán.