Kabalafiguráink
Harli bemutatkozik
Harlekin letette úti poggyászát, és szertenézett. Kockás ruháján napfény csillant, mosolygó bohócarcán elégedettség: örömét lelte mindabban, amit látott. Nézte, ahogy a hegyek felnyúlnak a kutakba, és apró borsószemekből zuhog az eső a csillagok felé; bámulta a földön bóklászó bárányfelhőket, az égben pöfögő expresszvonatot. Kacagta a postást, ahogy kézen állva araszol, és a levelek felpotyognak táskájából az erkélyekre. Integetett az érseki palota kéményein fagylaltozó óvodásoknak, a házak felett szép, szabályos rendben köröző tanítónéniknek. Meghajolt a komoly urak előtt, akik elég mókásan néztek ki égnek meredő nyakkendőikkel. Tótágast állt a város. Még a neve is megviccelte a google maps-ben keresőket: REGE. Haj, rege, rege, rege, de gyönyörű Eger ege!
Harlekin elégedett volt. Sokfelé megfordult már, úgyhogy tudta, hogy a világ olyan, amilyennek látjuk. A történeteink pedig olyanok, ahogy elmeséljük őket. És ő nagyon szeret mesélni. Szereti, ha a világ néha tótágast áll, kifordítja sarkaiból a megszokottat, felpezsdíti az elfáradtat, kiszínezi a megkopottat. S ahogy ott állt a magasban, hirtelen elhatározásra jutott: ő bizony itt marad! Átkutatta zsebeit, és amit talált bennük (álmok, mesék, gyerekkacagás, felnőttek könnyei, töltőtolltinta, basszuskulcs, pókpapucs, sárkánykengyel, boszorkány-fityisz, haleledel, rütyük és kütyük), azt mind összeszedte, és ebben a Rege nevezetű városban vett magának egy bábszínházat.
Azóta ő itt lakik. Beköltözött a színek házába, ahol feketébe burkolódzik a titok, hogy napról-napra fénnyé váljék. Ahol alapvetően nincs semmi más: csak egy deszka, és rajta egy ember: betölti a teret, a tótágast, a patakkönnyűt, a tengermély magasságokat. Jó itt lenni!
Prézlee bemutatkozik
Helló Eger, itt a szöcskeegér! Egy kis móka mindent megér! Hogy ki vagyok, mi vagyok? Prézlee vagyok, eredeti családi nevemen Sicista trizona. Világsztárnak születtem, hiszen a magyar szöcskeegerek kivételes bánásmódban, fokozott védelemben részesülnek, akárcsak a világsztárok. A családi legendák azt mesélik, ahol megjelenünk, kattognak a fényképezőgépek, és gyakran kerülünk az újságok címlapjára, hogy ezzel is felhívják a figyelmet ritka fajunkra. Vigyáznak ránk, vigyázz ránk te is! Itt születtem a mezőségben, aztán elindultam felfedezni a világot, így keveredtem a Harlekin bábszínház padlására. Hallod, tesó, az nem volt smafu! Csütörtököt mondtam kiskedden! Mindenhol szemek, meg karmok, óriási pofák, macskák, baglyok, sárkányok, emberek! Be is húztam fülem-farkam! De aztán rájöttem, hogy ezek, most figyu: bábok! Nem igaziak, érted? Bábok lógtak mindenhonnan. Tesó, hogy hány előadást láttam már! Sőt az összes próbát végignéztem fal mellett lapulva, lámpáról lógva, jelmezzsebbe megbújva, pszt, el ne árulj! Kívülről tudom az összes szöveget, és azt várom, hogy egyszer azt mondják a színészek: helló, Prézleee, nincs kedved fellépni az egyik előadásban? Hogy én?! Lazán! Csak szóljatok, és lejátszalak benneteket a színpadról, tesókák! Addig is várok. Tudom, hogy nem kell már sokat. Mindenesetre: én vagyok Prééééz- leeeee, akit jó nézniiii, je!
Csillag bemutatkozik
Harli és Prézlee a bábszínház tetején kakaót szürcsöl, kukoricát ropogtat és hullócsillagokra vadászik. Éjszakánként, ha már mindenki elhagyta a színházat, gyakran mulatják így az időt, mert a tetőn lehet a legjobbakat beszélgetni. És szürcsölni. És ropogtatni. Haj, rege, rege, rege, de gyönyörű Eger ege!
– Te, Harli! Nekem nem minden világos… – töri meg a csendet Prézlee.
– Persze. Hisz már sötét van – Harli eme bölcs meglátását kakaó szürcsöléssel nyomatékosítja.
– Nem úgy, hanem a világban nem minden világos. Nem értek egy csomó mindent.
– Pölö? – kérdi Harli flegmán.
– Annyira sok mindent. Hogy mi az igazság, mi az élet értelme…
– A kakaó, a pattogatott kukorica és ilyenek. Még kicsi vagy! Majd megnősz, és…
– És?
– És ugyanúgy lesz egy csomó minden, amit nem értesz.
– De pölö miért járnak az emberek színházba? Miért énekelnek? Miért nevetnek? Miért sírnak? Miért tapsolnak előadás végén? Miért akarja a farkas megenni Piroskát?
– Van még kérdésed?
– Rengeteg! – Prézlee egészen lázban éget. – Miért mozognak a bábok? Miért nem szabad kimondani mindig, amit gondolunk?
– Miért kérdezel ennyit?
– Igen, és miért kérdezek ennyit?
– Hát ez az!
– Úgy szeretném, ha válaszolna valaki a kérdéseimre! – szontyolodott el Prézlee.
– Akkor figyelj, hátha lesz hullócsillag! Akkor kívánhatsz valamit. Pölö, hogy legyen valaki, aki válaszol a kérdéseidre. – zárta le egy kis időre a beszélgetést Harli.
Mindeközben odafent az égbolton hangosan vihorásztak a csillaglányok. Az öreg Holdanyó szúrós tekintettel felügyelte őket.
– Kamaszok! Csak a baj van velük! Sztár szeretne lenni mind! Pedig, ha tudnák, milyen kevés csillagnak adatik meg… – dünnyögte lefittyedt holdsarlóval, és már-már elbóbiskolt, amikor az egyik csillaglány megkocogtatta a vállát:
– Csókolom, hívtak, indulnom kell.
– Hogy mi? Hogy hova? – álmélkodott Holdanyó.
– A Földre. Valami izé, Eger, oda, nemtom. Dolog van. Megyek. Egy csomó kérdés, és nekem válaszolnom kell rájuk. Mindre.
– De hát… Fogkefe, pizsama, tiszta bugyi? – ordított az elviharzó lány után Holdanyó.
– Tettem mindent. Viszlát, anyó, sztár leszek!!!
Azzal a csillag (akit nevezzünk az egyszerűség kedvéért Csillagnak) felpattant egy üstökösre, és elporzott. Néhány röpke csillagév alatt (nevezzük az egyszerűség kedvéért szemhunyásnyi időnek) átviharzott a Föld légterén.
– Harliiiii, odanézz! – kiáltott fel Prézlee, ahogy meglátta a hullócsillagot.
Harli akkor már bóbiskolt. Úgyhogy először a kiborított kukoricát szedte össze, majd a ruhájára ömlött kakaót itatta fel, azután nézett csak az égre.
– Ez ide tart? – kérdezte Prézlee izgatottan.
– Eléggé úgy fest.
És Csillag alig pár méterrel fölöttük megállt. Csupa mosoly, csupa sugár, csupa csíkos zokni.
– Heló, srácok! – köszönt bájos mosollyal. – Tőlem kérdezhettek bármit.
– Jó – dörmögte Harli. – Te ki vagy?
– Az, akitől kívánhattok.
– Azt kívánom, válaszolj minden kérdésemre! – hadarta el Prézlee, mielőtt Harli valami baromságot kívánt volna.
– Természetesen. Bár minden kérdésre én sem tudok válaszolni. Leülhetek mellétek?
– Csak ha nem szúrsz – dünnyögte Harli.
– Hát, igyekszem – válaszolt Csillag és letelelepedett közéjük. – De tudjátok, én is és az igazság is szúr néha. Ennyit igazán el kell viselni.
Hárli és Prézlee belátóan bólintott. Aztán csak nézték Csillagot, ahogy különös fénye végigpásztáz az égbolton. Érezték, hogy barát érkezett. És elképzelték, mennyire jó lesz, ahogy Csillag rávilágít majd az igazán fontos dolgokra, ők pedig csak kérdeznek és kérdeznek és kérdeznek rengeteget.