Musical a bábszínházban. Két olyan műfaj, amely nem gyakran találkozik egymással, pedig megdöbbentően sok lehetőséget rejthet ez a kapcsolódás. Míg a musical egy szórakoztató, zenés játék, melyben a cselekményt dialógus, zene és ének váltakozása adja, néhol show-elemekkel kiegészülve, addig a báb műfaja egy ősi, gyakran absztrakcióra épülő komplex műfaj, melyben a cselekményt és drámai hatást egy mozgatott tárgy – a báb – közvetíti.
A legfőbb különbség a két műfaj között a színpadi fogalmazásmódban rejlik, de miért is ne lehetne az ősi varázslatot – amelyet egy alapvetően élettelen tárgy életre keltése ad a bábszínpadon – egy viszonylag fiatal – a 20. század elején született – zenés színházi műfaj formáival összekapcsolni?
Amennyiben teret engedünk ennek a gondolatnak, megszülethet valami látványban, gondolatiságban és kifejezésmódban lélekfrissítő varázslat, melyben a zene ciklikus formája szoros kapcsolatban lendíti tovább a cselekményt a bábos animációval karöltve. Ez mindenképpen komplex gondolkodásmódot követel meg az alkotóktól, melyben talán több összefüggésre kell megfejtést adni, de a végén mindenképpen megéri az áldozat. Amennyiben a bábszínház felől közelítem meg a dolgot, akkor olyan bábszínpadi technikákat alkalmazva kell alátámasztani a cselekményt, ahol az első tisztázandó feladat mindig a mozgató és a báb kapcsolata a színpadon. Amennyiben ez az alapvető kérdés válaszra lel, akkor lehet elkezdeni felépíteni és kibontani egy történetet, melyből megszülethet egy bábmusical.
Szűcs Réka számára nem ismeretlen ez a kapcsolódás, hiszen több sikeres bábszínpadi rendezés áll már mögötte, melyben a zene mindig fontos szerepet kapott, sőt, a Presser Gábor–Sztevanovity Dusán–Horváth Péter: A padlás című egyik legsikeresebb magyar musical első bábszínpadi feldolgozása is hozzá köthető.
Most nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy Felix Salten népszerű meséjéből, a Bambi-ból készítsen bábszínpadi musicaladaptációt. Az elkövetkezendőkben az előadás koncepciójába engedünk betekintést, hogy kicsit közelebb kerülhessen az olvasó ehhez a varázslatosnak ígérkező, innovatív gondolatokat közvetítő bábmusicalhez.
Kedves Réka! Mesélj nekünk egy kicsit arról, hogy miért éppen Bambi történetével kezdtél foglalkozni?
Bambi számomra nem egy klasszikus állatmese, hanem az élet körforgásának allegóriája. A születés, növekedés, veszteség, elmúlás és újjászületés örök ritmusa érdekelt benne. Ez a történet tulajdonképpen egy felnövéstörténet, nemcsak egy őzgidáé, hanem mindannyiunké.
Az foglalkoztatott, hogyan lehet ezt a történetet nem illusztratív módon, hanem egy élő, lélegző színházi organizmuson keresztül elmesélni. Nálam az erdő nem háttér, hanem aktív jelenléttel bír. Reagál, figyel, emlékezik. Olyan, mintha maga a természet mesélné el Bambi történetét.
A központi kép az Életfa lett – nemcsak díszletként, hanem a történet lelkeként. A főmesélő emlékezetén keresztül bontakozik ki a cselekmény, így az egész előadás az emlékezés logikájára épül: ahol az emlék erős, ott a tér részletgazdagabb, fénytelibb; ahol halványabb, ott letisztultabb, elcsendesedettebb.
Bambi útja számomra az ártatlanságból a tudás felé vezető út. A tavaszi rácsodálkozástól a téli elcsendesedésig.
Milyen technikákat alkalmazol az előadásban?
Az előadás formanyelve egy összművészeti rendszerre épül: báb, fény, tér, mozgás és animáció egymással szoros kapcsolatban működnek. Nem különálló látványelemekben gondolkodom, hanem egy élő, lélegző színpadi organizmusban.
A középpontban a báb áll. A műhelyben saját fejlesztésű, világító elemekkel ellátott, chiméra típusú és hibrid működtetésű figurák készülnek. A hibrid működtetés azt jelenti, hogy a marionett- és a hátulról mozgatott technikát ötvözzük egyetlen testen belül. Így a bábok egyszerre képesek könnyed, lebegő mozgásra és erőteljes, testközeli jelenlétre. Ez a kettősség adja a figurák különleges minőségét: egyszerre törékenyek és határozottak, egyszerre elemeltek és az emlékezet lenyomatai.
A világító struktúra nem puszta effekt, hanem a figura belső energiájának része. A „lélekfény” elv mentén minden karakter saját fényminőséggel rendelkezik. A fény nem kívülről rájuk vetül, hanem a testükből sugárzik, együtt lélegzik a mozgással.
Az animáció és vetítés szintén az életre keltés gondolatához kapcsolódik. Ahogyan a bábot mozgással és fénnyel élővé tesszük, úgy az animációban is élettelen képekből teremtünk lüktető világot. Engem kifejezetten érdekelt a báb és az animáció találkozása, a két különböző „életre lehelési” technika párbeszéde.
A vetítések nem illusztratívak, hanem hangulati és emlékezeti rétegeket hoznak létre. Textúrák, fényhálók, absztrakt mozgások jelennek meg, amelyek elemeltebb, álomszerűbb minőséget adnak a térnek. Mivel a történetben fontos szerepet kap a visszaemlékezés, az animáció segít abban, hogy a színpad ne pusztán konkrét helyszín, hanem belső táj, emlékkép is legyen.
Az egész előadás technikai és esztétikai értelemben arról szól, hogyan lehet életet lehelni az élettelenbe, és hogyan válik maga a tér is aktív, reagáló szereplővé.
Mi a szerepe a mozgatóknak ebben az előadásban? Hogyan fogalmaznád meg a báb és ember kapcsolatát?
A mozgatók az erdő lelkei, a történet mesélői. Nem elrejtett technikusok, hanem látható energiák. Ők formálják a teret, ők adják a talajt, a gyökeret, a szelet, a ködöt. Testükből nő ki az erdő, ők emlékeznek és mesélik el Bambi történetét.
A báb és ember kapcsolata nálam nem hierarchikus. A mozgató nem irányít, hanem életet közvetít. A báb az erdő emlékeinek faragványa, mintha az idő formálta volna. A mozgató pedig a jelen energiája, amely újra mozgásba hozza ezt az emléket.
Van egy főmesélő, aki az Életfához kapcsolódik. Az Életfa számomra nemcsak díszletelem, hanem az erdő kollektív tudatának szimbóluma. A főmesélő ezen a „tudati központon” keresztül idézi meg a történetet.
A többi mozgató az ő meghosszabbított keze, mintha az emlékezet hálózata elevenedne meg a színpadon.
Mondj pár szót a koncepcióról.
Az előadás kerettörténete szerint egy fa meséli el Bambi életét, ezért az előadás is vele fog indulni. A nyitóképben ez a középen álló fa „szólal meg”: a törzsre vetített animáció segítségével kel életre az emlékezés, mintha maga a fa idézné fel a múltat.
Fontos számomra, hogy Bambi története ne jelen idejű eseménysor legyen, hanem emlék – a fa emléke.
Ennek vizuális leképezéseként a bevezető után a fa szétnyílik, és mögötte egy álomszerű, elemelt erdőtér tárul fel. Mintha belépnénk a fa belsejébe, az emlékezés terébe.
A tér fő motívuma a fa évgyűrűi. Az évgyűrűk egyszerre hordozzák a mesélőfa emlékezetét és az idő múlását: minden gyűrű egy megélt év, egy lenyomat a múltból. Ugyanígy épül fel Bambi története is. Bambi fejlődésének és növekedésének állomásai egymásra rakódó tapasztalatok. Ez a kettősség – a fa emlékezete és Bambi fejlődéstörténete – az évgyűrű-motívumban találkozik, ezért válik ez a díszlet és a vizuális világ központi elemévé. Ez a tér egyszerre adja meg a mesei erdő hangulatát és az emlékezés bensőséges világát.
A bábok vizuális működése hasonló elven alapul: áttörtek, belülről világítanak. Így a fény nem csupán megvilágító eszköz, hanem jelentéshordozó elem is, amely a tér és a figurák között egységes, belső logikájú látványvilágot hoz létre.
Ez a gondolatiság ismerős lehet A padlás című előadásból is. Van összefüggés a két megközelítés között?
Igen, van egy nagyon mély összefüggés.
Számomra minden előadás kulcskérdése az, hogyan lehet a bábba életet – sőt lelket – lehelni. A báb mindig határhelyzet: élettelen anyag és élő jelenlét között lebeg. Engem ez a határ izgat.
A fény ebben egy plusz szint. Amikor a fényt nem kívülről vetítjük rá, hanem belülről sugárzik, az már nem pusztán látvány, hanem a létezés jele. A lélegzet vizuális megfelelője. A lélek jele.
A Padlásban is foglalkoztatott a lélek útja, persze ott más kontextusban, más dramaturgiával, de ugyanazzal az alapérdeklődéssel: mi történik a láthatatlan rétegekkel? Hogyan lehet azt, ami metafizikai, színházi formává alakítani?
A Bambi esetében ez a gondolat az élet körforgásához kapcsolódik. A fény itt nemcsak egyéni létezést jelöl, hanem az energia áramlását is, a kollektív tudatot, az emlékezetet, az öröklétet.
Talán azt mondanám: mindkét előadás a lélek dramaturgiáját keresi. Csak más történeten keresztül.
Kinek ajánlanád ezt az előadást?
Elsősorban azoknak ajánlom az előadást, akik nyitottak egy vizuálisan érzékeny, költői színházi világra.
Gyerekek számára ez egy izgalmas, mozgásban gazdag, fényekkel és élő térrel teli mese az erdőről és a felnövésről. Ugyanakkor finoman kapaszkodót is ad az élet fontos alapélményeihez: a barátsághoz, az elengedéshez, a félelemhez, a bátorsághoz, a felelősségvállaláshoz. Nem didaktikusan tanít, hanem képeken és érzelmeken keresztül segít megérteni, hogy a változás az élet természetes része. Olyan „mankót” kínál, amely segíthet eligazodni az első veszteségek, az önállósodás vagy a világra való rácsodálkozás pillanataiban.
Felnőttek számára az előadás az emlékezésről, a veszteségről, a boldogság kereséséről és az elfogadásról szól. Arról, hogyan épülnek egymásra az élet rétegei, és hogyan formálnak bennünket a megélt tapasztalatok.
Ez az előadás nem a tragédiát hangsúlyozza, hanem az átalakulást. Azt a gondolatot, hogy az élet nem tűnik el – csak formát vált. És hogy minden lezárás egy új kör kezdete is lehet.
A bábmusical mint színpadi műfaj nem túl gyakori a hazai színházi életben, ám Egerben már bizonyított. Létezése új tereket nyitott a színházi gondolkodásban, sőt, aki veszi a bátorságot, és akár felnőtt fejjel, akár gyermekek kíséretében ellátogat a Harlekin Bábszínházba, annak olyan élményben lesz része, melyet máshol egészen biztosan nem kaphat meg. Az előadást 7 éves kortól ajánljuk, hiszen a grandiózus fény- és hanghatások a hét év alatti korosztályra érzékenyen hathatnak, és nekünk nagyon fontos, hogy aki ellátogat hozzánk, annak korosztály szerint differenciált, maximális és professzionális élményt nyújtsunk, így megértésüket köszönjük. 7 év felett viszont minden báb-, prózai és zenés színházrajongót várunk szeretettel, akik egy lélekfrissítő, komplex színházi élményben vennének részt.
Köszönöm, hogy elolvastad a cikket, és remélem, hamarosan találkozunk a bábszínházban!
Zádori Szilárd