Barion Pixel

Csecsemőszínházi előadásaink

Mi is a csecsemőszínház?

0-3 éves korig – élmény a legkisebbeknek

Norvég eredetű fiatal színházi forma, mely a 90-es évek végén született. Magyarországon 2003-ban jelent meg, elsőként a budapesti Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház műsorán. A csecsemőszínház nagyjából fél éves kortól egészen hároméves korig leköti a kicsik figyelmét: olyan motívumokkal játszanak a színészek, amelyekre a legkisebbek fogékonyak, absztrakt asszociációkra épülő, ismétlődő, egyszerű és apró mozdulatokkal, dallamokkal. Meghatározó eleme a ritmus. Igen lényeges, hogy az előadáson belüli etűdök a legkisebbek számára ismerős és egyben megnyugtató helyzeteket mutasson, ugyanakkor némi meglepetéssel is szolgáljon az együtt töltött 20–25 perc, amit közös játék követ, ahol a csöpp nézőknek lehetősége nyílik az előadás során használt kellékek, bábok kézbevételére, a színházi tér felfedezésére.

Görgetés a lap tetejére