Barion Pixel

A HARLEKIN NEMZETKÖZI KORTÁRS BÁBMŰVÉSZETI NAPOK TÖRTÉNETE

A HARLEKIN NEMZETKÖZI KORTÁRS BÁBMŰVÉSZETI NAPOK TÖRTÉNETE 

A bábművészet mint totális színpadi műfaj megismertetését, népszerűsítését és megszerettetését szolgálja a Harlekin Nemzetközi Kortárs Bábművészeti Napok. A fesztivál programja a kezdetektől szól a báb iránt érdeklődő közönségnek, illetve a hazai és nemzetközi szakmai közösségnek.

A Kortárs Bábművészeti Napok nem gyökértelen kezdeményezés, az egri bábfesztiválokat a színház 2012-ben elhunyt igazgatója, Lengyel Pál alapította. A Harlekin legújabb kori történetében amellett, hogy a hagyományt továbbviszi, a rendezvénysorozattal az útkeresést, a kortárs tendenciákat állítja fókuszba.

2015

 

Első alkalommal 2015-ben, a színház fennállásának 30. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozat keretében rendezte meg a Harlekin Bábszínház a Kortárs Bábművészeti Napokat. 2015. április 10. és 12. között a színház három előadása – A dzsungel könyve, Don Quijote, Hamlet – mellett a marosvásárhelyi Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház Légzés című produkcióját tekinthették meg az érdeklődők, emellett szakmai szimpóziumon bábművészeti kérdésekről beszélgettek az alkotók és a szakírók, továbbá részt vehettek egy bábtechnikai workshopon is. A rendezvény az Egri Tavaszi Fesztivál része volt.

2017

A fesztivál második kiadására 2017-ben került sor, az eseménysorozat szakmai fókuszában a drámamódszertan, a színházi nevelés állt. 2017. május 5. és 7. között a szombathelyi Mesebolt (Tamás könyve), a pécsi Bóbita Bábszínház (Az ablak, Az ember tragédiája), valamint a debreceni Vojtina Bábszínház (Halak kora) előadásai mellett a Harlekin Bábszínház saját előadásait (Testvérek, A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi, illetve bemutatóként a Szentivánéji álom)  láthatta a közönség, míg a a szakmai szimpózium a színházi nevelés témájában zajlott. A 2017-es eseményeket a fesztiválblog dokumentálta.

2020

2020-ban új jelzővel bővült a fesztivál: Harlekin Nemzetközi Kortárs Bábművészeti Napokká vált. Emellett időtartama is megnövekedett: 2020. május 22. és 31. között várjuk a bábművészet iránt érdeklődőket.